Tags
alakzat, óvoda, formafelismerés, mennyiség, mozaik játék, síkidom, számlálás
Van egy nagy vödör mozaik készletem, amivel eddig csak sormintákat, ritmusokat alkottunk a gyerekekkel. Aztán eszembe jutott a napokban, hogy ezekkel a színes darabokkal másféle tevékenységeket is végezhetnek a tanítványaim. Például játszva tanulhatják meg a síkidomok neveit, tulajdonságait, és a számolást is. Mivel ez egy nyílt végű tevékenység, kiválóan alkalmas bármilyen képességű gyermek számára.
A héten ki is próbáltuk az új játékot az egyik elsős kislányommal, aki az iskolában nem beszél, ezért mi másképpen kommunikálunk egymással – feltett kérdésekre bólogatással, vagy fejrázással válaszol, illetve kezét használva megmutatja a választ.
A feladatot hamar megértette és láthatóan élvezte a tevékenységet. A feladata az volt, hogy a két nagy dobókockával (síkidomok és számok) egyszerre dobjon, és annak megfelelően kell kiválasztania a síkidomokat illetve a mennyiséget. Ezután bármilyen alakzatot kirakhatott belőlük. Minden egyes dobással egyre nagyobb lett az alakzat, amit saját maga formálhatott meg. Ez a fajta matematikai tevékenység kiválóan alkalmas a kritikus gondolkodás fejlesztésére, mivel a gyerekek a véletlenszerű blokkokat használják egy alkotás felépítéséhez!
Itt most csak az alakzatok és mennyiségek azonosításával foglalkoztunk. Közben megbeszéltük azt is, hogy hány szöge, oldala van az alakzatoknak, vagy hogy milyen színűek? Magasak, rövidek, szélesek vagy vékonyak?
A másik tevékenység a kihívás kártyákhoz kapcsolódott, de ezt már a nagyobbacska tanítványaimnak készítettem. Ezek a kihívás kártyák is nyitott végűek, így a gyerekek valódi műalkotást készíthetnek, miközben megtanulják, milyen tulajdonságaik vannak a formáknak, vagy hogy hogyan illeszkednek egymáshoz.
A feladatkártyák különböző nehézségűek (és bővíthetőek), így bármilyen korosztályú gyerekek felhasználhatják őket. A fiatalabb gyerekek élvezni fogják az egyszerű kártyákat, mint például a fa, az idősebbeknek pedig kihívást jelentenek az „Készíts valami szimmetrikusat” típusú kártyák. Aztán a „Készíts valamit több mint 25 elemből” feladatkártya esélyt ad arra, hogy beszéljünk arról, mit jelent a „több, mint”.
Az biztos, hogy a gyerekek egymás után húzták a feladatkártyákat, és nagy örömmel készítették el a megoldásokat.
Mindkét játékhoz a sablonokat és a kihívás kártyákat innen tudjátok letölteni. Készítettem fekete-fehér opciót is, ha nem tudtok színesben nyomtatni, akkor színezéssel is meg tudjátok oldani az elemeket, illetve ha van saját mozaik készletetek akkor arra is rá tudjátok szabni. Az enyémek azért ilyenek mert ennyi és ilyen elem található a készletben. A “pöttyös” dobókockát az ovisoknak készítettem. A feladatkártyákat érdemes laminálni, mert úgy jóval tartósabbak.
Nagyon jó játékot kívánok nektek!