Tags

, , , , , , ,

A tanórákhoz, értekezletekhez, vagy egy-egy projekt megtervezésekor nagy segítségünkre lehetnek a gondolattérképek. A gondolattérkép készítés tulajdonképpen egy olyan vizualizációs technika, ami lehetővé teszi a tananyag hatékonyabb feldolgozását. Minden pedagógus tudja, hogy a tanulás akkor a legeredményesebb, ha az új anyagot a diákok be tudják illeszteni előzetes ismereteik rendszerébe. Ha a szóbeli ismereteket megtámogatjuk képi illusztrációval, a tanulás hatékonyabbá válik. Fontos szerepe van a tanulás során a lényeg kiemelésének, az ismeretek csoportosításának, időbeli és térbeli helyük, kapcsolataik megjelenítésének.

Tapasztalatom szerint a gondolattérkép készítés komoly segítség lehet az értelmi sérült, vagy diszlexiás tanulóknak is. Ők inkább érzelmi és ösztönös felismerésen alapulóan gondolkodnak, így náluk a tananyag elsajátítását elősegítik az ábrák, a formák, a színek. Ráadásul a felépítésük is sem bonyolult. A gondolattérkép fő témája mindig a központban helyezkedik el, és innen ágaznak el a további témák, melyeket még tovább lehet ágaztatni altémákra. Így egy összetettebb gondolattérkép szintekre tagolódhat, a különböző színek, kiemelések, formák teszik szemléletessé.

A gondolattérkép létrehozására szolgáló alkalmazások közül nekem az egyik kedvencem a MindMeister, amelynek használatát megtanítottam a tavalyi csoportomból az egyik autista tanítványomnak is. Ma már nem tanítom őt, de remélem most is használja még a tanulása megkönnyítésére. Természetesen ez az alkalmazás is – mint minden más web2-es eszköz – regisztrációhoz kötött.

És, hogy miért jó még a gondolattérkép?

Mert érdekesebbé, élvezetesebbé, konstruktívabbá teheti a tanórát, az egyéni tanulást, vagy akár egy értekezletet is. A már említett MindMeister egy ingyenesen (is) használható gondolattérkép készítő. Az ingyenes verzióban csupán maximum 3 gondolattérképet tudunk megalkotni, melyek a valós idejű együttműködést is lehetővé teszik. Ha megvásároljuk a Personal csomagot (ennyit szerintem érdemes áldozni rá), ami körülbelül 1500 Ft-ba kerül, akkor már korlátlan számú térkép elkészítése áll a rendelkezésünkre, kapunk hozzá egy fájl- és képmelléklet csomagot, az elkészült térképet exportálhatjuk képként vagy PDF-ként, illetve ki is tudjuk nyomtatni azt. A legdrágább Üzleti csomag is körülbelül 3900 Ft-ba kerül, de ebben már minden benne van amit csak szeretnénk.

Az alkalmazással megtervezhetjük, megoszthatjuk és bemutathatjuk az elkészült gondolattérképet közvetlenül a webböngészőn belül. A rendszer minden térképet biztonságosan tárol a felhőben , ahol hozzáférhetünk a Mac, Windows és Linux operációs rendszerű számítógépeken, vagy mobileszközökön is.

Több előre létrehozott stílus között tudunk válogatni, az ötleteket jól össze lehet szerkeszteni és bárhol elhelyezni a felületen. Mi szeretjük középen pozicionálni a kiindulási pontot és innen elágaztatni a térképet, mind a négy irányba. A tapasztalat szerint a gyerekeknek így átláthatóbb a térkép.

Pozicionálás középen

Pozicionálás középen

Választhatunk a kész témák közül, de testre is szabhatjuk a különböző színekkel, stílusokkal és formázási lehetőségekkel. Egyéni háttérképet is fel lehet venni, ami tükrözi a saját stílusunkat, vagy kapcsolódik a témához.

Egyéni háttér a témához kapcsolódóan

Egyéni háttér a témához kapcsolódóan

Betűméret választása

Betűméret választása

Stílus választása

Stílus választása

Szín kiválasztása

Szín kiválasztása

Címke kiválasztása

Címke kiválasztása

Ha nem szeretnénk bajlódni egy teljesen új gondolattérkép létrehozásával a semmiből, kiválaszthatjuk valamelyik kész sablont a könyvtárból, és ezzel időt takaríthatunk meg.

Kész sablon

Kész sablon

Nagy előnye, hogy az elkészült térképeket könnyen meg lehet osztani a diákokkal, kollégákkal, így valós időben többen is tudják szerkeszteni. E-mailben meg tudjuk hívni a kollégákat, a diákjainkat, vagy létrehozhatunk egy megosztható linket a MindMeister-ben. A felhasználó maga döntheti el, hogy ki legyen az, aki szerkesztheti is a gondolattérképet, vagy csak megtekintésre adjuk közre azt.

Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy az elképzeléseket közvetlenül a gondolattérkép szerkesztőjébe helyezzük el. Különböző feladatokat rendelhetünk a diákokhoz, kollégákhoz, meghatározhatjuk a főbb szempontokat, hozzáadhatjuk a határidőket egy egyszerű feladatmappával. (Pro csomag)

A MindMeister egyszerre gondolattérkép és prezentációs szoftver is! Az online verzió lehetővé teszi, hogy pillanatok alatt lenyűgöző bemutatókat készítsünk, és megjelenítsük őket közvetlenül a szerkesztőben. A diavetítések exportálhatók, megtekinthetők online vagy akár beágyazhatóak más prezentációkba, weboldalra is. (Üzleti/Business csomag)

Ha elkészült a gondolattérkép, lehetőségünk van a kész produktum utólagos megosztására is. Megtehetjük ezt a közösségi hálókon (Facebook, Twitter), vagy akár az interaktív verziót beilleszthetjük webhelyre, saját blogba. A rendszer minden nyilvános gondolattérképet hozzáad a könyvtárhoz. Így lehetőségünk van arra is, hogy onnan válasszunk egy már elkészült gondolattérképet a tananyagunkhoz.

Publikus térképek mappája

Publikus térképek mappája

Már csak egy dolog maradt hátra! Nekiállni és elkészíteni az első saját gondolattérképet! De vigyázat! Függőséget okozhat! 🙂

Felhasznált források:MindMeister weboldala és a Wikipédia oldal a gondolattérképekről