Tags

, , , , , ,

“A gyilkos robotok felkelésétől félni pont olyan, mint attól, hogy a Mars túlnépesedik.” írta pár éve Andrew Ng kínai-amerikai informatikus és vállalkozó.

“A gépek átveszik az uralmat az ember felett!” – halljuk sokszor ezt a legelterjedtebb félelmet a technológiával szemben. A mérsékeltebb elképzelések szerint pedig teljesen feleslegessé fogják tenni az emberi munkát, amely tömeges munkanélküliséghez vezet. Ugyanakkor a hozzáértők, a téma kutatói tudják, hogy az AI (Artificial Intelligence) olyan tulajdonságokkal van felruházva, amelyek a tudomány és technika mai állása szerint még nem valósíthatóak meg. A jövőkutatók közül sokan feltételezik, hogy egy bizonyos ponton túl a fejlődés szinte elképzelhetetlen mértékben felgyorsul, annyira, hogy az ember ezt már nem fogja tudni követni, ezért a mesterséges intelligencia átveszi a hatalmat az emberiség felett. Ez a feltevés kicsit hasonlít a vallásos hiedelmekhez. Az elmélet képviselői úgy vélik, a gépek akkor vehetik át a hatalmat, ha megtanulják saját maguk és más gépek programozását, amelyhez már emberi beavatkozás sem szükséges. A jelenlegi kutatások viszont azt bizonyítják, hogy ma még olyan gép sem áll rendelkezésre, amely egy egyoldalas programot képes lenne megérteni. Forrás

Jól tudjuk, hogy az ember általában attól fél, amit nem ismer, és ezt a félelmet a felnőttek sokszor a gyerekekben is elültetik. A gyerekek félnek valamitől, amit nem ismernek, nem tudnak. Ezeknek a félelmeknek, hiedelmeknek az oldására találtam egy nagyszerű könyvet, melyet Angie Smibert írt, a címe: Mesterséges intelligencia – Okos gépek, gondolkodó robotok és tudományos gyakorlatok gyerekeknek.

A könyv a 10-15 éves korú gyerekeknek szól. Az olvasás és a könyv böngészése közben képet kaphatnak arról, hogy a gépek hogyan “gondolkodnak”, hogyan válnak olyan eszközökké, amelyek elősegíthetik az embereket a feladatok elvégzésében, a döntések meghozatalában és a hatékonyabb munkában. Még abban is segíthetnek, hogy szórakozzunk! A gyakorlati tudományos tevékenységek és a saját tempóban való tanulás kombinációjának segítségével a gyerekek felfedezik a múlt és a jelen MI gépeit, és megismerik a különféle területeken, például a szórakoztatóiparban, a haditechnikában és az egészségügyben való felhasználásukat.

Több kérdés is felmerülhet bennünk és a gyerekekben is olvasás közben, amire a könyv is keresi a válaszokat: Hogyan tudja az MI javítani az életminőségünket? Van valami veszélyes az MI-ben? Milyen etikai kérdések merülnek fel az MI használatával kapcsolatban? Ezek az alapvető kérdések, és a tudományos gondolkodású mérnöki tevékenységek lehetővé teszik a gyerekek számára, hogy megismerjék és elsajátítsák azt a tudást, ami jelenlegi korunkban a gondolkodó gépekre, és korunkra jellemzőek.

A könyv rendkívül jól felépített, és érdemes mellette egy “tervezői jegyzetfüzet”-et is vezetni a gyermeknek. Minden fejezet egy kulcskérdéssel kezdődik, mely segíthet a mesterséges intelligencia alapjainak megismerésében. A fejezet elolvasásának végén (vagy akár közben is) érdemes leírni ebbe a jegyzetfüzetbe a felmerülő gondolatokat, kérdéseket és válaszokat a kulcskérdésre.

A megismerés egy idővonallal indul, ami megmutatja, meddig kell visszanyúlnunk ahhoz, hogy jobban megértsük a mesterséges intelligenciával kapcsolatos dolgokat, és a hozzá kapcsolódó kutatásokat (és téveszméket is).

A bevezetőben megismerhetjük, hogy pontosan mi a mesterséges intelligencia, van-e különbség aközött, hogy valaki vagy valami intelligens vagy csak intelligensen viselkedik, mik a MI kutatás fő területei, ráadásul a bevezető végén eljászthatunk/elvégezhetünk a gyerekkel együtt egy Turing-tesztet is.

Az ezután következő fejezetekben a gyerekek megismerkedhetnek a korai mesterséges intelligenciával, azzal hogy napjainkban hol tartunk és hogy mi a mesterséges intelligencia lehetséges jövője. Körbejárja azt is, hogy van-e szükségünk a mesterséges intelligenciára, milyen lenne az életünk, ha nem lenne MI, mi az, amiben segíteni tudják az intelligens robotok a mindennapjainkat. Persze a könyvben nem csak “tömény” ismeretanyagot találunk, hanem gyakorlati tevékenységre is ösztönzi a gyerekeket, például egy űrrobot megtervezésével, vagy egy robotkar elkészítésével.

Az ötödik fejezetben betekintést kapnak a tudományos fantasztikum világába, hiszen nagyon sok mesét, könyvet, színdarabot, filmet ismerünk például arról, hogyan támasztanak fel élettelen tárgyakat, illetve sok filmsorozat vagy képregény is született már a mesterséges intelligenciáról. Itt ismerhetik meg a gyerekek a robotika három alaptörvényét is, melyhez Asimov a Robotok és Birodalom című regényében egy nulladik törvényt is meghatároz.

Az utolsó fejezetben a gyermekeknek arra a kérdésre kell választ adniuk – amit a bevezetőben is említettem – miszerint valóra válhatnak-e a sci-fi írók rémálmai, és a MI valóban átveheti-e a világ felett való uralmat?

A könyv legvégén összegyűjtve is megtalálhatóak a fontos kifejezések – amik a fejezetekben is megtalálunk -, ajánlást kapunk a témával foglalkozó könyvekre és magazinokra.

A könyvben nagyon sok QR kóddal találkozik az olvasó, melyek olyan weboldalakra visznek, ahol robotok szereplésével készült filmeket láthatunk és érdekes, a témával kapcsolatos cikkeket olvashatunk (angol nyelven, de van aminek a magyar fordítása is megtalálható). Ezek bemutatják, hogy a robotoknak milyen nagy szerepe van a szórakozásban, illetve a szabadidő eltöltésében is.

Dr. Eugene Santos Jr, a Dartmouth Főiskola mérnöki tudományok professzora ezt írta a könyvről:
„Megragadja az álmot, és inspirálja AI-val kapcsolatos elképzeléseket, miközben óvatosan megalapozza az AI valóságairól való gondolkodást. Ez valóban minden korosztály számára alapvető és minden olvasó számára elgondolkodtató.”

A könyv beszerzését nagyon ajánlom minden olyan pedagógusnak és szülőnek, akit érdekel a MI megismerése, szeret együtt tanulni, tevékenykedni a gyerekekkel, és fontosnak tartja, hogy a gyermekei vagy tanítványai jobban megismerjék a körülöttük lévő világot.

Magyarországon a könyv a Cser Kiadó és Kereskedelmi Kft. gondozásában jelent meg, több könyvesboltban és webáruházban is kapható.

Ezúton szeretném megköszönni a Cser Kiadó kiadóvezetőjének, Cser Teréziának, hogy megajándékozott egy példánnyal a könyvből!

Mindenkinek nagyon jó olvasást és munkát kívánok a könyvhöz!